Frederick Hekkelberg sztori

Frederick Hekkelberg a huszadik század első felének legnagyobb hatású bajor filozófusa a fenyőerdő mélyén született a Maxhütte falucskához tartozó erdészházban a favágó Ahren Hekkelberg első és egyetlen fiaként. Világszép anyja belehalt a szülésbe,egyedül nevelkedett szófukar apja mellett. A kis Frederick azonban kettejük helyett is beszélt, tulajdonképpen be nem állt a szája, miközben az apját kísérgette az irtásra. Apjától ugyan nem sok hasznosat tanult, de annál tanulságosabbak voltak az erdőszéli fogadóba tett mindennapos látogatások, ahol a jó kedélyű vendégsereg kézről kézre adta a helyes kisfiút. Fredericket valójában a Forsthaus Maxhütte nevű fogadó nevelte, és azon belül is a fogadósfelesége, Inga, aki saját gyerek híján minden szeretetét a kis Frederickre pazarolta. Frederick Hekkelberg hamar megtanulta tisztelni az asszonyokat, a sört és a vidám társaságot.

Frederick Hekkelberg Paint

Frederick Hekkelberg a nevelőapjától fogadót örökölt amiből filozófia iskolát csinált, miközben a sörcsapolást is tökélyre fejlesztette. A Hekkelberg söröket kifejezetten gondolkodás és beszélgetés mellé találták ki.Vannak fontosabb dolgok is mint a sör – a filozófusok Hekkelberget isznak miközben ezekről beszélgetnek.

Nevelőapja,

Johannes halála után Hekkelberg húsz évnyi teológiai és filozófiai tanulmányok után hazatért, hogy átvegye a maxhüttei fogadót. Gyerekkori emlékein túl nem sokat konyított a vendéglátáshoz, ám annál jobban értett a vendégeskedéshez. Egyetemi éveinek tetemes részét sörözőkben töltötte és meghitt barátságba került a különféle sörtípusokkal. Reggelire csakis búzasört volt hajlandó inni, a délelőtt a hazai könnyű, napfényes helleseké volt, melyek jól csúsztak a délelőtti virslikhez, ebédre, mivel szeretett alaposan étkezni, nehéz pilzeni sört ivott. Ha a délutáni szunyókálás után megkívánt valami finomságot, csakis a könnyebb vagy nehezebb barna sörök jöhettek szóba. Viszont ha kora este baráti társaságba került és hosszadalmas fejtegetésekbe bonyolódtak az örök érvényű vagy éppen aktuális kérdésekről,akkor csakis 10 ballinos könnyű cseh pils-t ivott. A sugallatosan selymes,leheletnyi ízektől dús cseh innivalótól 5 korsó után sem fáradt el, sőt az alacsony alkoholfok mintha csak incselkedett volna elméjével, a szokásosnál is hevesebb nyüzsgésre késztetve gondolatait.

Amikor az öreg Johannes helyi sörének utolsó cseppjei is elfogytak, kocsit hívott és átzötyögött a határ túloldalára Bohémiába, hogy meglátogassa kedves sörfőző ismerősét, aki mindig biztos kézzel főzte a 10 ballinos könnyű pilset, és megegyezett vele, hogy hetente 5 hordót fog szállítani Maxhüttébe az említett gondolkodásra ingerlő sörből. A búzát és a hellest helyben is be tudta szerezni, de ilyen könnyű világos, mégis ínycsiklandóan kesernyés innivalót bajor honfitársai nem főztek. Márpedig ő, afféle botcsinálta fogadósként egyetemei éveinek mámorító filozofikus beszélgetéseit akarta újraélni immár saját kocsmájában. A cseh sör nagy sikert aratott barátai körében és nagy szerep volt abban, hogy Frederick körül hamar kialakult egy új filozófiai iskola, és tanítványai az elkövetkezendő évtizedekben végtelen íveket írtak tele Hekkelberg gondolataival, meglátásaival, miközben boldogan szürcsölték a könnyű cseh világost.

Hogyan találkozott Frederick a sörrel?

Johannes, az erdőszéli fogadós főként átutazókból és egyre inkább a kirándulókból élt. Azon a tavaszon azonban friss bútorfa helyett csa kegy szipogó kisfiú érkezett az erdőből, akinek az apjára rádőlt egy fa.Johannes – részben nagyszívű asszonya kérlelésére, részben saját racionális számítása alapján magához vette az elárvult kisfiút.

Eleinte csak az udvart locsoltatták vele meg a tyúkokat etette, de a kisfiú szépen cseperedett, és a vendégek is kedvelték. Ezért egy nap, amikor már suhanc volt, Johannes egy forgalmas estén kiküldte a vendégek közé, akik nagy kedvvel söröztek az árnyas kertben. A hangulat tetőfokára hágott, amikor a kis Frederick miután elfogadott néhány korty sört a vendégektől, annyira belejött a pincérkedésbe, hogy kéretlenül kezdte hozni mindenkinek a sört és már pénzt se kért érte. Frederick egyre gyorsabban csapolt és szolgált fel. Szinte száguldott az asztalok közt, melyeket még az apja általvágott rönkökből faragtak, és úgy érezte, megtalálta a hivatását. Sört osztani jó, embereket boldoggá tenni jó!

Már besötétedett, amikor Johannes előjött a konyhából –égnek állt a haja a látványtól ami fogadta. Ekkortájt már a későre nyúlóebédelők is szedelőzködni szoktak, most azonban a társaság egyik fele táncolt és az asszonyokat markolászta, míg a másik a földön ült vagy aludt. Szegény kis Fredericket a fülénél fogva rángatta hátra a pult mögé és egy farba rúgással küldte vissza a szobájába. A kár tetemes volt ugyan, de a vendégek másnapig maradtak és reggelit is kértek, majd amikor visszatértek a városba, ahol laktak, hírét keltették a nagyvonalú és szabadelvű fogadónak, ahová azután egyre több kiránduló talált fel. És talán ennek is köszönhette a jó Johannes,hogy amikor húsz évvel később utat építettek a völgybe, akkor azt úgy kanyarították hogy odavezessen az ő domboldalba ékelődött fogadójához, mint közérdeklődésre számot tartó kirándulócélponthoz.