FUX története

Frederick Hekkelberg húsz éven át tanult teológiát majd filozófiát Németország legjobb egyetemein, egészen nevelőapja, Johannes haláláig aki ráhagyta a maxhüttei fogadót, Fredericknek tehát haza kellett mennie. Frederick nem sietett újra kinyitni a fogadót, inkább a barátait hívta meg, hogy csatlakozzanak hozzá, amíg ki nem ürül a nevelőapja által hátrahagyott tekintélyes sörkészlet. Novemberben korai havazás lepte meg Fredericket és barátait. A társaság este nem tudott hazamenni, reggel meg mégannyira sem, hiszen az éjszaka folyamán embermagasságnyi hó esett. Estére kifogytak az utolsó hordó sörből is, és kétségbeesés lett úrrá a társaságon. Két fiatalember a hó alatt alagutat ásott a fészerbe, hátha ott talál még némi tűzifát. Nemsokára rohanvást érkeztek vissza kezükben egy ijedt rókakölyökkel. – Ez a kis szemétláda felzabálta a tyúkokat! – Üssük agyon! – Süssük meg! – a fáradt férfitársaság a kis rókán akart bosszút állni nyomorúságáért. Frederick Hekkelberg azonban felállt az asztalfőről, és így szólt: – Das ist mein Fux! – azzal felkapta a rókakölyköt és a nyaka köré kanyarította. Nyakában a rókával, felment a lépcsőn a söntés tetőszerkezetébe, és egy kis fahordóval tért vissza. – Johannes bácsi féltve őrzött vörös sörének utolsó hordója. Igyátok és melegedjen a lelketek!

Hekkelberg sörök